Dr. Szilvási Tamás
Ügyvédjelölt
Dr. Szilvási Tamás kiemelt szakértői területe a társasági jog, gazdasági jog, tőkepiaci jog, a bankjog és a finanszírozások, valamint startupok jogi problémáinak tárgyköre. Egyetemi évei alatt a Pintér és Szabó Ügyvédi Irodában töltött szakmai gyakorlatot, amelynek során elsősorban társasági jogi, gazdasági jogi területen szerzett tapasztalatot. 2018-tól dolgozik a Dr. Zorkóczy Tamás Ügyvédi Irodában, ahol feladatait magyar és angol nyelven látja el.

Jogi diplomáját 2017-ben szerezte cum laude minősítéssel a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Alapító elnöke a Pro Jure Egyesület a Szegedi Joghallgatókért civil szervezetnek, amely a szegedi jogi kar első független hallgatói szervezeteként, egyedülálló – szakmailag magas színvonalú programok szervezését, valamint a joghallgatók és jogászok közösségének erősítését tűzte ki céljául. Tíz évig kézilabdázott versenyszerűen – így a sportban megszerzett tapasztalatot, kitartást és elkötelezett hozzáállást szakmai pályafutása során is kamatoztatni tudja.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Adatvédelmi tájékoztató

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás